Július 30-i sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis elnök hangsúlyozta a SARS-COV-2 vírus által jelentett veszélyt, valamint a szigorú intézkedések és szankciók szükségességét, miközben az RMDSZ-t a PSD mellett az egészségügyi válság kiprovokálásával vádolta.

Az államelnök magyarellenes megnyilvánulása „visszaeső bűnözésnek” minősül, mivel újra az autonómiastatútum ügyével példálózott, ilyenképpen ismételten vádaskodó kijelentései különösen súlyosak.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint „Iohannis államelnök olyan, mint egy robot, ugyanazt teszi március óta: szítja a gyűlöletet, de a politikai semlegességet, az egyenlő távolságot nem tudja megőrizni. Egy megrögzött embert látok, akinek a gondolatai,berögződései a kormány nagyszerűségéről szólnak, és arról, hogy mindig más a hibás. Megy a bűnbakkeresés, az ujjal mutogatás másokra, az ellenzékre, a székelyföldi autonómiára – az utóbbira immár másodjára. Mintha rajta kívül mindenki más vírusterjesztő volna, és neki egyedül kellene itt küzdeni a járvánnyal.”

Kommentek