A világ románságának a Kovászna–Hargita–Maros megyei románokkal való szolidaritásának napját szándékoznak megünnepelni március 14-én Sepsiszentgyörgyön a Románok románokért című rendezvénysorozattal – közölték a szervező civilszervezetek. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma szervezte rendezvénysorozatot a sepsiszentgyörgyi Román Szellemiség Múzeumában szeretnék tartani.

Ezen szeretnék megvitatni többek között annak a beadványnak a helyzetét, amelyben a székelyföldi románok civil fóruma a kormány, parlament és elnöki hivatal segítségét kérte a székelyföldi románok megmaradásához. A dokumentum arra is kitér, hogy a román állam akadályozza meg, hogy Magyarország társszuverenitást gyakoroljon az úgynevezett Székelyföld fölött. A rendezvény forgatókönyve szerint többek között beszédet mondana a térség ortodox püspöke, a három megye prefektusa, akik a román kormányt képviselnék a megyéjükben.

A provokatív rendezvény reakció a március 15-i ünnepségre, amelyet a székelyföldi románok fóruma évek óta kifogásol.  Az ilyen alkalmak célja a magyar közösség megfélemlítése, és általában nem mentesek a magyarellenes incidensektől sem, hiszen a más, többségében románok által lakott megyékből hozott résztvevők nem értik, miért van piros-fehér-zöld színekkel díszítve a város március 15-ére, valamint kevésbé toleránsak az itteni magyar közösség identitásával és kultúrájával szemben.

Kommentek