Újfent kiviselték magukat a román labdarúgó-válogatott szurkolótábora botrányos megnyilvánulásairól elhíresült kemény magjának tagjai, akik Andorrában összeverekedtek egymással, ugyanakkor a magyarokat és Magyarországot szidalmazták. Románia nemzeti együttese a Franciaország és Spanyolország között elterülő törpeállammal szembeni összecsapással kezdte meg Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését. A főváros, Andorra la Vella Nacional stadionjában szombaton este rendezett találkozót az Edward Iordănescu irányította trikolórok nyerték – nem túl meggyőző játékkal – 2-0 arányban, ám az összecsapás sokkal inkább más miatt marad fenn a sporttörténelemben.
A bukaresti sportsajtó helyszíni tudósításai szerint ugyanis a román válogatott ultrái a mérkőzés első perceiben összeverekedtek egymással. A kevés férőhellyel ellátott andorrai „arénában” helyet foglaló mintegy háromezer szurkoló közül kétezren románok voltak, nagyon sokan közülük Spanyolországban élnek. Szép számban elutaztak ugyanakkor a Pireneusok keleti részén fekvő országba az Uniți Sub Tricolor (Trikolór alatt egyesültek) elnevezésű szurkolói csoport tagjai is, mégpedig elsősorban megünnepelni, hogy tíz évvel ezelőtt ugyancsak egy Andorra elleni meccs alkalmával alakult a tábor.
Erre már a szombat esti találkozó első perceiben görögtüzekkel és füstbombákkal emlékeztek, eddig tisztázatlan okokból ugyanakkor össze is verekedtek egymással. A Gazeta Sporturilor sportlap tudósítója szerint a biztonsági őrök számos hőzöngő román drukkert kivezettek a létesítményből, közben a román szurkolótábor „józanabbik” fele elhatárolódott honfitársaitól, és rázendített: „Szégyelljétek magatokat!”.
Az Orangesport.ro szerint a balhé egyik főszereplője bizonyos Andrei Preda, az FCU Craiova 1948 futballklub vezérszurkolója volt, a portál által közzétett videófelvételen ki is vehető, hogy benne volt a verekedés sűrűjében. Predát az olténiai gárda tulajdonosának, Adrian Mititelunak a riválisaként emlegeti a román sajtó, márpedig a tetőtől talpig tetovált szurkolóról könnyen beazonosítható, hogy ott volt a Sepsi OSK és az FCU 1948 január 29-ei, botrányba fulladt mérkőzésén, amelyet a vendégszurkolók magyarellenes skandálása miatt a játékvezető félbeszakított, majd a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) újrajátszatott.
Ugyanakkor a Gazeta Sporturilor arról is beszámolt, hogy a román ultrák idegen-, egészen pontosan magyarellenes rigmusokat is skandáltak.
Mégpedig a magyarokat orális szexuális aktusra felszólító szövegek hangzottak el: „Ale, ale, ale, sz….k meg, bozgor” (a románok a leginkább hazátlanként fordítható kifejezéssel gyalázzák a magyarokat), „Magyarország lesz…ja”, és persze nem hiányozhatott a klasszikus „Ki a magyarokkal az országból!” rigmus. Mindez Andorrában…
A GSP szerint arra való tekintettel, hogy az Uniți Sub Tricolor ultrái visszaesőnek számítanak, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) büntetést kockáztat az európai szakszövetség (UEFA) részéről, amely akár azzal is sújthatja a román válogatottat, hogy valamelyik hazai mérkőzését szurkolók nélkül, üres lelátókkal játssza a jövőben. A román szurkolók eme csoportjának tagjai egyébként rendszeresen okoznak botrányt, ragadtatják magukat idegengyűlölő megnyilvánulásra futballmérkőzéseken. Így történt a trikolórok legutóbbi, tavaly szeptemberben Bosznia-Hercegovina válogatottja elleni hivatalos mérkőzésén, amikor összeverekedtek az ellenfél szurkolóival.
Románia válogatottja kedden este Fehéroroszország ellen folytatja szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben hazai pályán.
(Forrás: kronikaonline.ro; fotó: Videófelvétel/Orangesport.ro)