Van, ami örök! Mihai Tîrnoveanu tetszését nem nyerte el Orbán Viktor tusványosi beszéde – Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja szervezet vezetője, Dan Ciprian Grăjdeanu, az Ortodox Testvériség vezetője és kisszámú követőik együtt tüntettek Magyarország bukaresti nagykövetsége előtt vasárnap délután.

Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja szervezet vezetője, Dan Ciprian Grăjdeanu, az Ortodox Testvériség vezetője és a szélsőséges nacionalista nézeteket vallók egy kis csoportja tüntettek együtt Magyarország bukaresti nagykövetségének épülete előtt vasárnap délután. Mint mondták: az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és társai által 33. Tusványos ideje alatt tett revizionista nyilatkozatok miatt szervezték a tüntetést.

Tîrnoveanuék a közösségi médiában élőben is bejelentkeztek Bukarestből. Mély felháborodásukat fejezték ki, hogy szerintük román földön a magyar miniszter revizionista beszédet tart, és ehhez egyes romániai vezetők is asszisztálnak. Később a Hargita és Kovászna megyében élő románok jogainak csorbulásáról beszéltek, illetve elfogadhatatlannak tartják, hogy kevés román nyelvű iskola található a két megyében, és azokra sem fordítanak elég figyelmet a helyi magyar etnikumú vezetők.

Forrás: hargitanépe.ro

Kommentek