A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panaszt tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz és a Román
Labdarúgó Szövetséghez (FRF) a 2021. augusztus 4-én az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua között
lejátszott bajnoki mérkőzésen tapasztalt magyarellenesség kapcsán.


A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az illetékes szervektől felelősségre vonást és komoly szankciókat kér az
ügyben. Mint ismeretes, a hadügyminisztérium kötelékébe tartozó, az Európai Unió viszonylatában példátlan
módon közpénzből, tehát a magyar ajkú adófizetők hozzájárulásából is fenntartott professzionista
futballcsapat mintegy 2,5 ezer fős szurkolótábora nyomdafestéket nem tűrő magyarellenes rigmusokkal, a
stadionokban évek óta tiltólistán szereplő pirotechnikai eszközök tömkelegének folyamatos használatával
kísérelték meg megfélemlíteni az FK Csíkszereda csapatát és közvetetten a romániai magyar közösség
egészét.

Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője elmondta, nagyon elégedetlen a román labdarúgó
szövetség hozzáállásával, ami a klubok szankcionálását illeti az ultrák magatartását illetően. „Kimondottan
elkeserítőnek tartom azt, hogy a román labdarúgó szövetség csak mímeli annak a látszatát, hogy javítani
szeretne a helyzeten. Időnként műhelyeket hívnak össze és kikérik a jogvédelmi szervezetek véleményét a
sportban előforduló xenofóbia visszaszorításával kapcsolatban, de végül a javaslataink süket fülekre
találnak. Szimbolikus összegekkel és szimbolikus szankciókkal sújtják a klubokat, ami világos jelzés a
keményvonalas szurkolók számára, hogy a magyarellenesség nem jár súlyos következményekkel a lelátókon.
Én azt gondolom, akkor lehet majd Romániában előrelépni ezen a téren, ha végre lehetőség lesz a súlyos
idegengyűlölő magatartást tanúsító szurkolók kitiltása a lelátókról és a klubokat nemcsak szimbolikus
szankciókkal sújtják, amolyan cinikus enyhe ejnye bejnyékkel. Mi természetesen addig is fellépünk az összes
rendelkezésre álló eszközzel, ahogyan eddig is, de határozottan szükség van arra, hogy szigorodjon a törvény
e tekintetben és ehhez elengedhetetlenül fontos a román labdarúgó szövetség együttműködése és határozott
álláspontja” – fogalmazott Benkő Erika.

Kommentek