Agresszívan rászóltak egy nőre Kolozsváron, hogy ne beszéljen magyarul, sőt még bozgornak (hazátlan) is nevezték. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a Krónikával közölte, hogy a történtek kapcsán eljárást indított. Három hónap leforgása alatt ez a második magyarellenes incidens a kincses város vonzáskörzetében, amikor nemzetisége miatt ér inzultus egy polgárt.

Kezd visszalopózni Kolozsváron a magyarfaló expolgármester, Gheorghe Funar által a kilencvenes években gerjesztett közhangulat. A napokban egy román nő ráripakodott egy anyanyelvén beszélő másik nőre, hogy ne beszéljen magyarul. Az incidenst Tudor Duică, a TEUS – Transilvania Noastră – Erdélyünk – Unser Siebenbürgen regionalista egyesület vezetője hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán. Közölte, hogy a soviniszta megnyilvánulás szenvedő alanya az egyik barátjának, Adrian Mărgineannak a felesége volt.

Duică közzétette a barátja rövid beszámolóját. Mărginean felesége a kincses város pályaudvara környékén egy tüdőgyógyász rendelőjéhez igyekezett, amikor telefonon felhívta egy magyarországi ügyfele, akivel magyar nyelven kezdett beszélni. „Ekkor a feleségemet verbális agresszió érte egy 50 év fölötti, jól öltözött madame részéről. »Bozgoroaică (a hazátlan nőnemű változata románul – szerk. megj.), magyarul beszélj otthon, ne Kolozsváron az utcán!” – számolt be az incidensről a férj. Adrian Mărginean közölte azt is, hogy a felesége nem tudott válaszolni az inzultusra. „Mit is szólt volna vajon az ügyfele, aki rendszeresen küld magyarországi turistákkal tele autóbuszokat Kolozsvárra, ahol a vendégek több ezer eurót költenek el, hogy a városban nem biztonságos magyarul beszélni az utcán?” – tette fel a kérdést a kolozsvári férfi. Hozzátette, ráadásul a „funarióta” román nő magas, jól megtermett volt, és egy esetleges fizikai agresszió esetében a felesége húzta volna a rövidebbet.

A transzszilvanizmus és a regionalizmus eszméjét támogató és hirdető Tudor Duică az incidens kapcsán leszögezte, hogy bár hasonló megnyilvánulásnak nem lenne szabad megtörténnie, a jelek szerint veszélyessé válik magyar nyelven beszélni a nyílt utcán Kolozsváron. „Szolidárisnak kell lennünk a magyarokkal, nem tehetjük ki ezeknek a kreténeknek a kénye-kedvének, hiszen másképp nem nevezhetem őket” – írta a villamosmérnök végzettségű vállalkozó, majd vaskos szidalmat eresztett meg az általa „büdös sovinisztának” nevezett Dan Tanasă, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője címére. Duică bejegyzése alapján pénteken cikket közölt a Știri de Cluj hírportál.

Lapunk pénteken megkereste az ügyben a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjét, és kiderült, hogy a román portál cikke nyomán hivatalból eljárás indult az incidens kapcsán. Megtudtuk, a történtekkel kapcsolatban erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás gyanújával folyik kivizsgálás. „Sürgősségi eljárásban zajlik az eljárás az ügyben érintett személyek azonosítása, a konkrét események megállapítása, valamint a levont következtetések alapján szükséges intézkedések meghozatala érdekében” – válaszolta lapunknak a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint arról beszámoltunk, ugyancsak a napokban derült ki, hogy még júniusban magyarul beszélő férfira támadtak egy zöldséges üzletben a Kolozsvár alvóvárosának számító Szászfenesen. A sértett férfi a Krónikának elmondta, egy román férfi akkor támadt rá, miután hallotta, hogy magyarul beszélget a feleségével. A neve elhallgatását kérő áldozat szerint támadója „bozgornak” nevezte, utasítva őt és feleségét, hogy beszéljenek románul, mivel Romániában élnek, majd arra is, hogy menjenek Magyarországra. Mikor a feleség felemelte a hangját és kérte, ne beszéljen így velük, fizikailag is rátámadt a férjre. A támadó kerékpárral volt és a kezéről láncok lógtak, ezekkel súrolta végig a karját úgy, hogy az véres lett; az áldozat fotót is megosztott lapunkkal a karján ejtett sebről. „Nem akartunk feljelentést tenni, hogy ne legyen bajunk belőle, nem hiányzik nekünk a cirkusz” – mondta a Krónika azon kérdésére, hogy jelentette-e a történteket a rendőrségen. Hozzátette, hogy az ázsiai vendégmunkás bukaresti bántalmazása után ismertette a történteket a nyilvánossággal.

(Forrás: Krónikaonline.ro; FOTÓ: PINTI ATTILA)

Kommentek