A korábbi évekhez hasonlóan idén is az úzvölgyi katonatemetőbe vonultak a románok a hősök napja alkalmából csütörtökön. Ezúttal is Mihai Tîrnoveanu, az úzvölgyi katonatemetőben már több román nacionalista megmozdulást szervező Calea Neamului Egyesület elnöke volt a kezdeményező.

Az elmúlt napokban többször is megosztotta Facebook-oldalán a csütörtöki esemény hírét, arra kérve az ország összes román lakosát, hogy csatlakozzanak az ünnepséghez. Úgy fogalmazott: zászlókkal és ikonokkal a kezükben vonuljanak a dormánfalviak által állított betonkeresztekhez, amelyek a közös akaratuknak és az évenkénti jelenlétüknek köszönhetően állnak ma is a lábukon. „Senki nem fog áthaladni rajtunk, ha elszántak és egységesek vagyunk. Ezt bebizonyítottuk, és továbbra is bizonyítani fogjuk! Nem alkudozunk a románság szabadsága, harcosaink és mártírjaink emléke kapcsán sem. Románnak lenni valóban nehéz, de mindig olyan szép‟ – buzdított részvételre közösségi oldalán Tîrnoveanu.

Szavai láthatóan meghallgatásra találtak, több százan érkeztek ugyanis csütörtök délután a katonatemetőbe, közöttük Constantin Toma dormánfalvi polgármester és azok, akik a temetőfoglalásban betöltött „dicsőséges‟ szerepükért Az Úzvölgye fia nevet viselő kitüntetésben részesültek. Az eseményen hagyományszerűen egyenként felolvasták a szerintük ott nyugvó közel 150 román katona nevét, az ortodox egyházi szertartás és az ünnepi beszédek után pedig megkoszorúzták a román emlékművet.

(Forrás: Krónika.ro)

Kommentek