Posts By Category
Hírlevelek
Otromba fenyegetőzésbe kezdett Calin Georgescu volt elnökjelölt a romániai magyarok érdekvédelmi és politikai képvseletüket ellátó szervezetével szemben, a szokásos szélsőjobboldali és legionárius retorikát alkalmazva.
Georgescu elővette a román szélsőséges erők azon népszerű narratíváját, miszerint a magyarság politikai képviseletét meg kell szüntetni. Georgescu ugyanakkor egyértelműen utalt a jelenlegi romániai pénzügyminiszter, Tánczos Barna magyar voltára, amikor azt emlegette, hogy az “aktuális rendszer” lehetővé teszi egy kettős állampolgár, pontosabban egy magyar ember számára, hogy pénzügyminiszter legyen. Ez egyértelmű uszítás és fenyegetés a magyar közösség ellen, valamint az suggalja, hogy egy magyar ember nem lehet Romániában pénzügyminiszter, pusztán magyar volta miatt.
Olvass Tovább…
A Román Tornaszövetséget súlyos bántalmazási eset eltussolásával vádolják, ugyanis a román ProSport portál által közölt információk szerint, a tornász válogatott egyik tagját, egy 15 éves magyar származású fiút embertelen megaláztatásoknak vetettek alá. Két román ajkú kollégája súlyos, erőszakos bánásmódot alkalmazott a sportoló ellen, míg a többiek tétlenül végignézték a horrorisztikus eseményeket.
Az eset kapcsán etnikai diszkrimináció is felmerül, mivel a bántalmazott egy magyar kiskorú volt, akit román társai ütlegelése, megalázása közben folyamatosan magyarságára hivatkozva szidalmazták.
Olvass Tovább…
Miután nem sikerült provokálnia a magyar nemzeti ünnepen, visszatért Sepsiszentgyörgyre a Calea Neamului szélsőséges szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu, néhány követőjével egyetemben, hogy ezúttal hatalmas hangfalakkal és szélsőséges nézeteik terjesztésével zaklassák a dolgukat végző sepsiszentgyörgyi polgárokat.
Múlt csütörtökön, kora délután Sepsiszentgyörgy központjában zajlott egy előre bejelentett, de helyiekre nézve felháborító és provokatív, az embereket zavaró akció, melynek az volt a lényege, hogy Sepsiszentgyörgy központjában hazafias román dalokat játszott ordító hangszórókból és román nemzeti zászlókat lengettek, miközben arra emlékeztették a helyieket, hogy “Romániában élnek”. A hatóságok többször is felszólították őket a hangzavar miatt, de eredménytelenül.
Olvass Tovább…
Újabb, elsősorban magyar, de mélységesen kisebbségellenes törvénytervezetet nyújtottak be a román parlamentbe, amelynek az a célja, hogy kellemetlen helyzetbe hozza és megalázza az országban élő nemzeti kisebbségeket. Az AUR szélsőséges szenátora, Gheorghe-Adrian Cătană parlamenti törvényjavaslatot terjesztett elő, amelynek értelmében november 24-ét a “román nemzet tiszteletének napjává” nyilvánítanák.
A törvényjavaslat első cikke szerint november 24-e – “A Román Nemzet Tiszteletének Napja, az Etnikai Kisebbségek által” megnevezésű ünnep lenne. A tervezet értelmében a nemzeti kisebbségeknek kötelező lenne a románokat “tisztelni” eme nap alkalmából.
Olvass Tovább…
Sepsiszentgyörgyre jönnek december elsején a nacionalista román szervezetek ünnepelni és gőzerővel hirdetik a felvonulásra, ünnepélyre vonatkozó eseményüket. A szélsőségesen magyarellenes Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) vezetője Facebook oldalán toborozza a híveket, az Ortodox Testvériség (Frăția Ortodoxă), a Nemzeti Mozgalom (Mișcarea Națională) és az Új Jobboldal (Noua dreaptă) egyesületekkel közösen szervezendő eseményükre.
Olvass Tovább…