Az ötödik alapfokú tárgyalásra került sor tegnap a Kézdivásárhelyi Bíróságon abban a perben, melyet a román állam kezdeményezett a pénzügyminisztériumon keresztül a papolci Imreh Albert Közbirtokosság, illetve a megyei és a zágoni földosztó bizottság ellen.
A per tárgya 747 hektár erdő és 646 hektár legelő – amiből 170 hektár beerdősödött legelő – tulajdonjoga, melyet 2005-ben visszaszolgáltattak jogos tulajdonosának, a papolci Imreh Albert Közbirtokosságnak. A pénzügyminisztérium azért indított pert a közbirtokosság ellen, mert álláspontjuk szerint a Papolc és Kommandó környékén 2005-ben visszaadott erdőket és legelőket a két világháború között kisajátították, és nem az 1948-as kommunista államosításkor kerültek a román állam tulajdonába. Az alapfokú per – akárcsak az ozsdolai Láros Közbirtokosság esetében – több évig is elhúzódhat, és addig a vitatott területen részben szünetel az erdő- és legelőgazdálkodás.
A tárgyalóteremben jelen volt a felperes részéről a megyei pénzügyi igazgatóság két jogtanácsosa, az alperes részéről pedig Ötvös Zoltán és Székely János védőügyvéd, Kelemen Ilona, a papolci közbirtokosság titkára. Székely János ügyvéd tizennégy beavatkozó közbirtokossági tagot képviselt a perben: Alecu Izsák Ildikót, Bajkó Attila Imrét, Benedek Márta Juditot, Bibó Szurkos Ferencet, Gyulai Annát, Gresz Gabriella Dorinát, Kővári Izabellát, László Csabát, Mátyás Erzsébetet, Mikola Lászlót, Szigyártó Lászlót, Török Ernőt, Tóth Árpádot és Bajkó Csabát. A tárgyalóteremben Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is jelen volt.
A bíróság Szekeres István bírósági topográfus szakértőt kinevezte a per alatt álló terület szakértői tanulmányának az összeállítására. Veronica Bularca bírónő a következő tárgyalást 2026. január 28-án 11 órára tűzte ki.
(Forrás: 3szek.ro)