Ismét bebizonyosodott, hogy a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal csak (kampány)szlogenek szintjén képviseli a város egynegyedét kitevő magyarságot. Turisztikai irányjelző táblákat helyeztek ki a történelmi belvárosban, amelyeken gyalázatos magyar fordítások szerepelnek.

Hiába ül Ilie Bolojan polgármester mellett magyarságügyi tanácsadó Zatykó Gyula néppártos politikus személyében, a hivatalnak mit sem változott a hozzáállása a városalapító magyarsághoz. A helyzetet súlyosbítja, hogy míg korábban a néppártos politikusok minden egyes hibáért valóságos médiakampányt indítottak az RMDSZ ellen, a Szövetség lejáratása érdekében, addig most ők hibát hibára halmoznak (emlékezzünk csak a tavaly augusztus 20-ai rendezvény magyar nyelvű hirdetésére vagy csak román nyelven elkészült Nagyvárad logójára) és úgy tesznek, mintha apró baklövésekről volna szó, elbagatellizálják a problémát és azt mondják, könnyen javítható feliratokról van szó csupán.

Tisztelt Zatykó Gyula! A tavaly augusztus 20-i botrányt követően, amikor egyik lábáról a másikra állva igyekezett bocsánatot kérni a nagyváradi magyaroktól a városháza tragikomikus magyar fordításai miatt, azt is elmondta, hogy azután rálátása és beleszólása lesz a városban kihelyezendő magyar feliratok tartalmára és nyilván helyesírására. Nos, kedves magyarságügyi polgármesteri tanácsadó úr, a turisztikai irányjelző táblák esetében az ön figyelmét nagyon elkerülhették a magyar feliratok, vagy a szolgálatait olyannyira nem veszik figyelembe a váradi városházán, hogy ismét meg sem mutatták önnek, mi kerül majd ki ezekre a táblákra.

A sétálóutcán és a Szent László-templom sarkánál kihelyezett háromnyelvű, román magyar és angol szöveg igazítja útba a városba érkező turistákat. De a három felirat sem egyenrangú, a román dominál, sokkal nagyobb betűkkel szedett, mint az alatta elhelyezett magyar és angol felirat.

A magyar elnevezések fordítása újfent orbitális hibákat tartalmaz. Megtudhatjuk, hogy a „Ţării Crişurilor Muzeum‟, vagyis a Körösvidéki Múzeum merre található, de a hosszú „í‟ betűs „Zsídó Torténeti Múzeum‟ felé is elirányít a tábla. Az Szent László tér, vagyis ma Egyesülés tere egyenesen piac lett, méghozzá „Unirii Piac‟, a Szigligeti Színház (vagy Regina Maria Színház, ha nekik úgy tetszik) pedig mintha nem létezne, csak az „Állami Szınház‟ felé irányítják a látogatót. A Kálvária domb, ahol a Gomba étterem is található, és amely a városháza gyalázatos munkálatai miatt több éve le van zárva, csak „Gomba Kíláto‟, de elballaghatunk a „Republicii sétány‟ felé is. Ez magyarul van?

A nagyváradi RMDSZ felháborítónak tartja, hogy ismét ilyen rettenetes, a magyar nyelvet meggyalázó, a váradi magyarságot és a bihari megyeszékhelyre érkező több tízezer magyarországi turistát pedig semmibe vevő feliratok jelenhettek meg.

Hétfőn tartja következő ülését a Nagyváradi Helyi Tanács. Hivatalosan is kérni fogom a javításokat, újból mi kell helyrehozzuk a hibát!

Zatykó Gyulától pedig azt kérem, ne használja többé a magyarságügyi polgármesteri tanácsadó titulusát, mert csak szégyent hoz a nagyváradi magyarságra. Mi pedig nem kérünk belőle, sem a „nagyváradi magyarok érdekében‟ kifejtett munkájából! Többet ne képviselje a nagyváradi magyarokat, hiszen nem is kértük, kérte meg rá senki, csak az a román városvezető, aki eddig is és most is gúnyt űz belőlünk, nagyváradi magyarokból.

(Forrás: BihariNapló)

Kommentek