Bukarestben a román nyelv védelmében szerveztek tüntetést román civil szervezetek. A tavaly júliusi tüntetés folytatásának szánták, amikor a résztvevők az akkor sürgősségi rendelettel hatályba lépett új közigazgatási kódex ellen tiltakoztak a kormány székháza előtt. Most az elnöki hivatal előtt gyülekeztek, a Nemzet Útja nevű egyesület felhívására, és a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma mozgósításának köszönhetően.


A több mint száz tüntető óriászászlókkal és hazafias rigmusokkal vonult fel, kezükben óriás plakátokkal, amelyeken azt írta, a nemzetállamot a románok vérével írták az alkotmányba, valamint, hogy a román nyelv Románia egyedüli hivatalos nyelve.

A résztvevőkhöz hangosbeszélőn intézett szónoklatában a megmozdulást kezdeményező Mihai Tîrnăveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője kifejtette: az új közigazgatási kódex – azáltal, hogy a nyelvi jogok érvényesítését a központi közigazgatás helyi szerveitől is megköveteli – valójában a helyiről központi szintre emeli a kisebbségi anyanyelvhasználati jogokat, ami értelmezése szerint országszerte második hivatalos nyelvvé teszi a magyart. A szónok a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére módosított oktatási törvény ellen is tiltakozott, amely szerinte tannyelvtől függetlenül most már minden romániai egyetemet arra kötelez, hogy tegye lehetővé a magyar nyelvű felvételit és záróvizsgát. A tüntetők petícióban követelték az államfőtől, hogy ne hirdesse ki a kifogásolt jogszabályokat, és vezetőjük biztatására percekig „A román nyelv az egyedüli úr” jelmondatot skandálták.

A megmozdulás időzítése azzal áll összefüggésben, hogy a román alkotmánybíróság február közepén alkotmányosnak találta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel tavaly nyáron hatályba léptette az új közigazgatási kódexet az akkori szociáldemokrata kormány.

A tüntetés többek között azért is provokatív, mert az erdélyi magyar közösség vezetői is bírálták már korábban a közigazgatási törvénykönyv kormányrendelettel elfogadott változatát, arra hivatkozva, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent a korábban hatályos anyanyelvhasználati rendelkezésekhez képest.

Az eredetileg múlt hétre tervezett demonstrációt a polgármesteri hivatal nem engedélyezte, március 1-re halasztotta.

Kommentek