Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester hivatalos beadványban fordult a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo mérkőzésen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Antal Árpád azt követően lépett fel, hogy a Bukaresti Dinamo kétgólos győzelmével végződött pénteki találkozó során a lelátón magyarellenes rigmusokat skandáltak, valamint azt harsogták, hogy „Keljetek át a Kárpátokon, román zászlóaljak!”. A 83. percben Viorel Flueran játékvezető meg is állította a mérkőzést, a fővárosiak egyik játékosa pedig megpróbálta megnyugtatni a vendégszurkolókat. Kétperces kényszerszünet után folytatódott a játék, a Székelysport.ro tudósítása szerint azonban a hajrában továbbra is a bukaresti ultrák hangja uralta a stadiont. Az Antal Árpád polgármester által aláírt dokumentumot a We Radio sepsiszentgyörgyi helyi sajtóorgánum ismertette hétfőn.
Ebben az elöljáró a helyi önkormányzat nevében jelzi, hogy a székelyföldi megyeszékhelyen rendezett mérkőzés második félideje alatt a vendégszurkolók folyamatosan rendkívül agresszív jelszavakat skandáltak, etnikai gyűlöletre és a magyar nemzetiségű polgárok kiutasítására buzdítva. A bejelentés szerint, bár a játékvezető két percre leállította a mérkőzést, a rendbontások több tíz percig folytatódtak anélkül, hogy a játékvezetői csapat vagy a rendfenntartó erők végrehajtották volna a diszkriminációellenes eljárásban előírt következő lépéseket, nevezetesen a mérkőzés hosszabb időre történő felfüggesztését, a csapatok öltözőbe küldésével, illetve a mérkőzés végleges leállítását. A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a sepsiszentgyörgyi stadionban rendezett mérkőzéseken nagy számú, családokból és gyermekekből álló közönség vesz részt, és az ilyen megnyilvánulások eltűrése nyíltan megsérti a fair play szabályait, a diszkrimináció elleni küzdelemre vonatkozó nemzeti jogszabályokat, valamint a szövetség hivatalos alapszabályait. Kiemeli továbbá, hogy a példamutató kényszerítő intézkedések hiánya ösztönzi az erőszakos szurkolókat, és állandósítja ezt a gyakorlatot a romániai stadionokban.
Antal Árpád: zéró toleranciát az etnikai gyűlölettel szemben Ezért a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arra kéri a megszólítottakat, hogy sürgősen vizsgálják meg a video- és hangfelvételeket, valamint a mérkőzésjelentéseket a szigorú fegyelmi szankciók kiszabása érdekében, gondoskodjanak arról, hogy a játékvezetők és a megfigyelők következetesen alkalmazzák a háromlépcsős protokollt, valamint egy, a romániai labdarúgásban az etnikai gyűlölettel szembeni zéró tolerancia terv elfogadását. Ugyanakkor az önkormányzat az FRF-től az elmúlt három évre vonatkozó összesített jelentést kért azokról a személyekről, akiket rasszizmus és idegengyűlölet miatt kitiltottak a stadionokból, a klubokra kiszabott bírságok összegéről, valamint az eddig végrehajtott megelőző intézkedésekről, jelezve, hogy konkrét belső reakciók hiányában az ügyet az illetékes nemzetközi szervezetek elé terjesztik. (Forrás: Krónikaonline.ro; fotó: TUCHILUȘ ALEX)
