Miután korábban egyszer már elérte, hogy jelentős összegre bírságolják, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) hiába igyekezett, nem tudott ismét fogást találni Csíkszereda polgármesterén.
A székely zászlók és Községháza feliratok elleni persorozatáról ismert blogger, Dan Tanasă vezette szervezet 2018 májusában kérte a Hargita megyei törvényszéktől, hogy kötelezze Ráduly Róbert Kálmánt az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeg, illetve ennek kéksedelmi kamatai kifizetésére minden nap késlekedésért, mert szerinte a polgármester nem hajtott végre maradéktalanul egy 2017-ben született jogerős bírósági ítéletet.
Az említett végzés szerint Csíkszeredában az összes olyan forgalmi táblán, amelyeken a magyar megnevezések szerepeltek elöl, a románok pedig utánuk, meg kellett változtatni a nyelvi sorrendet. Ezt az ítéletet végrehajtották, a kifogásolt táblákat újakra cserélték. Ám az ADEC ezzel nem elégedett meg: úgy gondolták, hogy a fizetős parkolási övezetet jelző táblák jó allapot szolgáltatnak majd egy újabb pénzbírságra. Azokon a táblákon ugyanis továbbra is a magyar felirat volt elöl.
A per kezdetén a polgármesteri hivatal a kifogásolt feliratokat leragasztatta, ezek most sem láthatók. A Hargita megyei törvényszék a bírságolásra vonatkozó keresetet indokolatlannak minősítve elutasította, az egyesület fellebbezett, és részsikert ért el, mert az ítélőtábla újratárgyalásra visszaküldte az ügycsomót Csíkszeredába.
Nem történt változás, tavaly a Hargita megyei törvényszék újabb, az előbbihez hasonló döntést hozott, elutasítva az ADEC keresetét. Tanasă egyesülete ismét az ítélőtáblához fellebbezett, és noha kétszer is elhalasztották az ítélethirdetést, kedden végül ott is elutasították, megalapozatlanak minősítve a folyamodványt. Az ítélet jogerős.
(Forrás: Krónika)
