Dan Tanasă román aktivista rendőrséget hívott a Kovászna Megye Tanácsa és Európa Tanács által szervezett nemzetközi konferenciára, ugyanis állítása szerint a szervezők ellopták az általuk hozott promóciós anyagokat és brosúrákat.Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Önkormányzati Szakbizottsága tartott kihelyezett ülést 2018. május 30-31-én, Bálványosfürdőn. Az eseményre Kovászna Megye Tanácsának meghívására került sor, amelynek első napján, szerdán, az Önkormányzati Szakbizottság ülését tartották. A rendezvény második napján egy, a Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban címet viselő konferenciára került sor, amely nyitott volt a nagyközönség számára.



A konferencia során Dan Tanasă lopás gyanúja miatt kihívta a rendőrséget

Dan Tanasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnöke és Ivan Cătălin európai parlamenti képviselő szintén jelen voltak a rendezvényen, amelyre több brosúrát és promóciós anyagot hoztak magukkal abból a célból, hogy a résztvevők között szétosszák. A konferencia során Dan Tanasă lopás gyanúja miatt kihívta a rendőrséget, mondván, hogy a szervezők ellopták az általuk hozott szóróanyagokat. A felhozott vádak teljes mértékben megalapozatlanok, ugyanis – amint az a szervezők által a nyilvánosság rendelkezésére bocsátott fényképekből kiderül – teljesen nyilvánvaló, hogy a különböző brosúrákat és könyveket a résztvevők  vették el a regisztrációs pultról.

Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője rámutatott, hogy egyre nehezebb a Dan Tanasă által folytatott állítólagos „visszaélések” miatt elkezdett magyarellenes harcot megérteni. „Nyilvánvaló, hogy a bűncselekménnyel való vádaskodás nem más, mint egy hihetetlenül ellenséges és gonosz kampány része a magyarok ellen” – tette hozzá Benkő.

 

 

Kommentek