Amint azt szervezetünk már többször jelezte, a román hatóságok továbbra is harcolnak a kétnyelvű (román-magyar) utcanévtáblák ellen Erdély egyik legnagyobb városában, Marosvásárhelyen, ahol a magyarság számaránya 43%.

A legújabb fejlemény e tekintetben a Maros megyei Törvényszék közigazgatási bíróságának határozata volt, amely érvénytelenítette a helyi tanács 2017-ben elfogadott azon két határozatát, amelyek az utcanévtáblák magyar nyelven történő kifüggesztését célozták. A két határozatot Lucian Goga Maros megyei prefektus támadta meg a bíróságon, aki az utóbbi években töretlenül harcolt a kétnyelvű táblák, valamint a magyar közösség szimbólumainak használata ellen Maros megyében.

Sajnálatos, hogy az igazságszolgáltatás támogatja a helyi hatóságnak a magyar közösség alapjogai ellen irányuló jogsértéseit. Kiábrándító ugyanakkor – amint azt már az előző hírlevelünkben is írtuk –, hogy Klaus Iohannis államfő még mindig nem hirdette ki az új közigazgatási törvénykönyvet, amely azokon a településeken, ahol egy kisebbség számaránya eléri a 20%-ot, megengedné többek között a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését. Tekintve, hogy a helyi hatóságok mennyire ellenségesek a magyar közösség nyelvi jogaival szemben, úgy véljük, hogy az egyedüli hosszú távon is életképes megoldás csak olyan jogalkotási beavatkozással érhető el, mint az új közigazgatási törvénykönyv, amely megengedné a kétnyelvű táblák kifüggesztését, illetve egyéb alapjogokat is biztosítana a romániai magyar közösség számára.

Kommentek